Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

2023. Június

Programok és pályázatok a „Gyermekálom” oviban

Programjaink az évkör hagyományain, nemzeti ünnepein túl az elmúlt időszakban figyelembe véve az egyre emelkedő útiköltségeket, inkább helyben szerveztünk a gyermekek számára bábelőadásokat. Januárban a magyar kultúra világnapja alkalmából harsonabemutatóval kedveskedtünk ovisainknak, melynek során Csernikovics Dávid, a Premier művészeti iskola kárpátaljai származású zenetanárának hangszere csodálatos hangokkal töltötte be tornatermünket. A közösségi ház szervezésében Csukás István: Ágacska című művét tekintettük meg egy nagyszerű színielőadás formájában. A kétnapos gyermeknapon színes programokkal vártuk ovisainkat. Az első délelőtt ugrálóvár, fajátékok, kisautók biztosították a felhőtlen szórakozást, de volt arcfestés, csillámtetkó-készítés, fóliafestés, majd a Vidám vándorok Ének az esőben című előadása szórakoztatta a kicsiket. Ezt a délelőttöt az Önkormányzat támogatta. A gyerekek a második napon A kiskakas és a róka című mesét láthatták az óvónénik előadásában, majd vidám mókatorna következett. Ezután a szülőkkel közösen teljesített olimpiai játékokon vettek részt az ovisok. A szülői munkaközösség szervezésében gofri sütés volt az óvoda udvarán. A hozzávalókat felajánlotta az Ebéd Futár Kft. és Vanyó Attila. Kovácsné Hegedűs Renáta tortát is sütött a gyerekeknek. Köszönjük szépen!

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a megjelenő pályázatokat, a lehetőségeinkhez mérten és a helyi sajátosságainkat figyelembe véve igyekszünk azokon részt venni.

  • Részt vettünk STAVMAT óvoda-fejlesztési pályázatában, mely 1 millió forint támogatást nyújt a nyertes pályázónak a STAVMAT kínálatában található bármely építőanyagra, munkaeszközre vagy egyéb kiegészítőre. A pályázat segítségével az épület homlokzatát szeretnénk barátságosabbá tenni egy festéssel, a homlokzatra pedig az országunkban honos kisebb-nagyobb madarakat festenénk.
  • az e-on által kiírt föld bajnoka pályázaton óvodai közösségünk zöld programjának terveivel jelentkeztünk. célunk a környezettudatos szemlélet és egészséges életmód alakítása, melyhez 2.5 millió forint támogatás nyerhető.
  • Állatbarát óvoda cím elnyerésére pályáztunk, a gyerekekkel Hernádnémetiben jártunk az állatorvosi rendelőben. Ellátogattunk a DSZÁ Állatmentés - Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány ongai menhelyére, és átadtuk az oviban összegyűjtött adományokat. Az ovi “hivatalosan” is örökbe fogadta az egyik kennelt, benne a jelenleg lakó Chester kutyussal. Köszönjük mindenkinek, aki támogatta az állatokat és köszönet a Gesztelyi Önkormányzatnak, valamint Bacsó Leventének az utaztatásban nyújtott segítségért! A Gergely-farmra látogattunk a Mókus csoportos gyermekekkel, ahol  rendkívül gazdag élményekkel gyarapodtak gyermekeink. Részt vettünk a Nyuszi Stop kampányban! A Miskolci Büntetés-Végrehajtási Intézet kutyás felügyelői tartottak a gyerekeknek bemutatót 3 munkakutyával.
  • A DM nap gyermekei pályázaton a Méhecske és Mókus csoportunk vett részt, ahol értékes játék csomagokat, valamint egy pályázat a játszóudvar felújítására kaphat támogatást.
  • Az én otthonom és a Bogyó és Babóca gyermekrajz pályázatokon is részt vettünk
  • A Gesztelyi "Gyermekálom" Napközi Otthonos Óvoda az Örökbe fogadok egy ovit mozgalom közvetítésével ovink tisztálkodószer- és könyv adományban részesült.
Vissza